Utazás

Utazás & túra & kikapcsolódás

India 

Tudom, hogy első hallásra fura, de szinte véletlenül keveredtem Indiába. Nepálba indultam volna, de a forradalmi kormányváltás miatt nem lehetett biztonságosan oda utazni, viszont már bennem volt a mehetnék (már bizonyított tény, hogy van utazó gén! szerintem aktiválódott addigra ) és kiderült, hogy Indiába még van hely, mehetek. Persze volt ilyen tervem, hogy egyszer majd elmegyek, de mit mondjak: váratlanul ért. Mondjuk így utólag az is biztos, hogy erre nem lehet felkészülni, szóval teljesen mindegy is.

Dél-Indiában jártam Tamilnádu és Kerala államban, ami több dolog miatt is fantasztikus: a tamilok korábban Észak-Indiában éltek a Himalája nyugati lábainál, de amikor oda betörtek az árják, akkor menekültek délre és letelepedtek az Indiai-óceán partján. India kb háromszög alakú, ez a lenti csücsök jobb oldala. India egyik legszegényebb állama, tamil nyelven beszélnek, ami nem hasonlít semmire, amit eddig hallottam. Trópusi éghajlat van, az év fele monszun. Nincs olyan dolog, amit a monszun ne tenne tönkre rövid idő alatt, szóval itt csak a több ezer éves templomok, sziklatemplomok szólnak az örökkévalóságnak. Abból viszont van rengeteg, nagyon sok templomegyüttest, szent helyet meglátogattunk. 

A másik állam, Kerala, viszont az egyik leggazdagabb állama Indiának. Ez a háromszög alsó csücskének bal oldala, egy félisteni köpéssel van Maldív fölött. Gyönyörű hely az Arab-tenger partján.  Teaföldek, zöld hegyek, trópusi éghajlat, csodálatos hotelekben laktunk. Köztük lakóhajón csorogtunk a csatornákon, ez teljesen egyedülálló a világon. Ez az ajurvéda központja jelenleg, tele ajurvédikus központokkal, ahova rengeteg külföldi jár kezeltetni magát. Én csak masszázsokon jártam, sajnos nem igazán jöttek be, maradok az itthoni ajurvédikus masszőrömnél. Sajnos sok minden már csak a turistáknak szól jó drágán. Sikerült pár szárit is beszereznem, a képen az egyik legszebb. Nagyon kényelmes viselet, se nem hideg, se nem meleg, jár alatta a levegő, nem szorít sehol, értem, hogy miért ebben jár ott mindenki. 10 m anyag magadra tekerve, varrónő sem kell hozzá :) Ennyi csodálatos anyagot, színt, szövetet sehol máshol nem találni a világon, hihetetlen szépségben és gazdagságban lehet fillérekért hozzájutni. Hogy ezek előállítása mennyire környezetszennyező, azért arról vannak elképzeléseim..

A két államot végigjárva megtapasztaltam a luxus és a hihetetlen szegénység látványát is, de ami biztos: ilyen nyugodt, barátságos, mosolygós és segítőkész embereket nem látni Európában. Az a színesség ahogy ők élnek, remélem fennmarad és nem mennek el a multikulti irányába. Európában vársz türelmesen, hogy minden nézelődő lemenjen a képről, amit szeretnél készíteni, itt alig várod, hogy a gyönyörű színes emberek besétáljanak a képbe.

Ami számomra megszokhatatlan, az az étel. Eddig azt hittem szeretem az indiait, sokfélét főzök itthon is, a táborokban indiai főzőiskolát tartok. De az, hogy reggelire, ebédre, vacsorára ugyanaz a 30 féle étel sütve, panírozva, csípősen, az megfeküdte a gyomrom :D 

(Részletesen olvashatsz róla és követheted az utat a Kertek-egek-tengerek facebook oldalamon, ahol végig posztoltam róla.)


Kattints ide, és kezdheted is az írást. Ipsum quia dolor sit amet consectetur adipisci velit sed quia non numquam eius modi tempora incidunt ut labore et dolore magnam aliquam quaerat voluptatem ut.